HOGYAN DOLGOZUNK?
Aki, azt mondja, hogy eljutott már oda, hogy nem kell értékesíteni, mert az ügyfelek adják egymásnak a kilincset, bennem mindig kérdéseket vet fel. Ahogy egy vezető minden nap vizsgázik, úgy egy szolgáltató folyamatosan értékesít. Önmagát adja. Így van ez velünk is. Ha szállást keresünk, vagy bútort mindig megnézzük a honlapokat, ha lakásberendezést, szerelési anyagokat, akkor szintén és van, akit utána meg is kérdezünk, hogy milyen stratégiája van a digitális értékesítés terén.
Az első telefonálás, kezdeti levelezés, sőt még akár az első tárgyalás feladatai hozzám tartoznak. Miután azonosítom az ügyet, megnézem a céget, a vezetőt, minősítem, hogy milyen programkörnyezetre van szükség. A büdzsé, az értékesítés típusa, kedvezményrendszere megadhatja a választ. Julival közös döntést hozva, ha úgy látjuk, hogy a profilunkba vág és el tudjuk készíteni az oldalt, akkor indul egy nem túl részletes, de a főbb és lényeges pontokat tartalmazó specifikáció/ajánlat készítés. Az ajánlat elfogadása után szerződéskötés és előlegfizetés következik.
Juli építi a honlapokat, keresi a megoldásokat a koncepció megvalósításához, közben időről-időre ő egyeztet már a megrendelővel, prezentálja a haladást, azonosít új igényeket. A közös munka során nemcsak honlapot építünk. Ha igény és megbízás van rá, akkor a partner lehetőségeihez mérten javaslatokat teszünk, hogy milyen ötleteket tudna megvalósítani a fejlődés, növekedés érdekében.
Hogyan dolgozunk tehát? Alaposan, körültekintően, pontosan, precízen, de a legfontosabb, hogy jókedvűen, arra törekedve, hogy közben jól érezzük magunkat. S arra törekszünk, hogy partnereinknek is sikerüljön átadni a hangulatot.
Kezdhetjük?